Jó szülő vagy "szaranya" "szarapa"?

2021.01.18

Szerző: Bakóné Bán Zsófia

A történet fikció, a képzelet szüleménye... mindennemű hasonlóság vagy egyezés a véletlen műve... vagy mégsem...

Nagyon sok ember életében eljön a pillanat, amikor gyermeket szeretne. Kezdetét veszi a boldog tervezés. Milyen vitamint szedjek a várandósság alatt? Ki legyen az orvosom/szülésznőm? Hol szüljek? Otthon vagy kórházban? Menjünk szülésre felkészítő tanfolyamra? Vagy inkább mégsem? A kismama jóga az biztosan kell vagy a kismama torna lesz a jó nekünk? Lázasan tervezzük a gyerekszobát, hogy minél szebb legyen, a babának minél otthonosabb legyen. Mindent megveszünk, ami fontos: a légzésfigyelőt, a rezgőpihenőszéket, babakocsiból a legpraktikusabb, legszebb legyen. És mi is kell a szülőszobára? Meg mit is írnak, mi kell a babakelengyébe? Meg van már minden? Úgy érezzük, hogy most aztán tényleg nagyon felkészültek vagyunk és igazán mindent megtettünk.....

Aztán megszületik a baba és fenekestül felfordul minden! Valahogy még sem olyan szép az a szülés, mint ahogy azt gondoltuk, de hát a képeken meg a videókon olyan könnyednek tűnt minden, hogy ez csak egy pillanat, és hipp-hopp megszületik a baba és már mosolygunk is mindketten. Aztán most valahogy azt érzem, hogy biztosan bennem van a hiba, mert én valahogy nem éltem meg ezt szépnek, sőt kifejezetten rossz volt. És mindenre vágyom csak épp nem egy fotóra, mert olyan megviseltnek, fáradtnak érzem magam... na jó, de legalább a nehezén túl vagyunk. Már csak pár nap és mehetünk haza.


Végre itthon vagyunk. Itt már minden rendben lesz. Sima ügy, hiszen még a hülye is tudja mit kell tenni egy csecsemővel. De valahogy ha leteszem mindig sír.... ennyit cicizik? Lehet, hogy nem elég a tejem? Vagy nem elég tápláló? A gyermekorvos azt mondta, hogy ekkora gyereknek (6 hetes), már csak 5-6-szor kellene enni egy nap, és még azt is mondta, hogy ha sokat alszik és nem eszik akkor lehet, hogy a sárgaság miatt aluszékony és lehet, hogy éhezik szegénykém... az anyukám meg azt mondja, hogy biztosan azért sír ennyit, mert éhes... hát egy ekkora babának sokat kellene aludni, az én babám meg folyton csak sír, meg cicizik és nem alszik... ha leteszem rögtön felébred és kezdhetek mindent elölről.... aztán tegnap jött a védőnő és ő is mondott valamit arról, hogy mennyit kellene híznia a babámnak, de annyira holt fáradt vagyok, hogy azt sem tudom már mit mondott...
Sebaj... hát a 21. században élünk... gúgli az én barátom, majd mindjárt megnézem. No ezen az oldalon azt írják, hogy igényszerinti szoptatás, meg hogy minden nyikkra tegyem mellre, de hát már ennél többször tegyem mellre??? így is hulla vagyok... meg hát a hajam is megmosnám már így hat hét után....
A wc-n ülve: kicsiiim, kicsikééém ne sírj már könyörgöm.....muszáj pisilneeeem.... ne sírj már... én mindent megtettem és még is sír... én biztosan egy szaranya vagyok... hát még a gyerekemet sem tudom megnyugtatni....
Hogy ez kinek a sztorija... senkinek.... vagy bárkinek, például az enyém.... Hányszor fogalmazódott meg bennem a gondolat: ha ezt nekem valaki korábban mondja... és hányszor hallottam már a tanácsadások során, hogy de kár hogy ezt nekem senki nem mondta el korábban....

De miért van ez így, hogy ami korábban ösztönösen ment az most csak nagy nehézségek és rengeteg lelkiismeretfurdalás árán? Ki tehet erről? Ki a hibás?

Egy biztos NEM TE VAGY AZ!!!! És nem vagy "SZARANYA" és a férjed sem "SZARAPA"!

Felbomlottak a hagyományos több generációs családmodellek, ahol a leendő szülők megfigyelhették, hogyan kell gondoskodni a kisbabáról. Most sokszor fordul elő az a helyzet, hogy a szülőpár életében akkor fog először újszülötett, amikor a saját babájukat tartják a kezükben... kicsit suták, bátortalanok a mozdulatok.... hiszen -ahogy sok minden mást- ezt sem mondja el senki, hogy a szülőség nem egy nagy bumm és kész, holnaptól, mint a karikacsapás megy minden. Ez egy hosszú-hosszú tanulási folyamat, amely körülbelül akkor ér véget, amikor unokáink lesznek, mert akkor meg át kell állni a nagyszülő üzemmódra.

Az újszülöttekről, természetes folyamataikról, normál viselkedésükről egyre több tapasztalattal rendelkezünk, de torzítják ezt a képet a reklámok és az az idealizált világ, amiben élünk. A hurrá optimizmus nem engedi meg, hogy kiborulj vagy rosszul érezd magad, azt sugallja, ha Te nem így érzel (hiszen örülnöd kellene, most született kisbabád; és ugye mindketten egészségesek vagytok, hát mit számít, hogy volt egy kis "kellemetlenséged" a szülés alatt) akkor biztosan veled van a baj, pedig ez nem így van.

A szülőség egy óriási önmunka, ahol új szerepekkel, teljesen idegen helyzetekkel kell megbírkóznia az újdonsült családnak. Az újszülöttnek adaptálódnia kell a méhen kívüli élethez: meg kell tanulnia használni az emésztő rendszerét, hogy létezik olyan hogy fázik vagy hogy melege van; nem érzett még sohasem éhséget; nem érzett még fájdalmat stb. A kinti világból annyit ismer, hogy akkor van biztonságban, ha valaki a közelében van és hallja a szívdobogását, érzi a bőrének az illatát, a testének a melegét. Az újszülöttek látása még rendkívül fejletlen, ezért a legfőbb tájékozódási eszközei a hallása és a szaglása. Többek között emiatt is fontos számukra az állandó testközelség. Ráadásul nem tudja elmondani mi az ami a kellemetlenséget okozza, az egyik kommunikációs eszköze a sírás. A szülő pedig arra van kalibrálva, hogy halaszthatatlan feladatának érezze, hogy kisbabáját a nehézségen átsegítse. A baj akkor kezdődik, amikor a szülő minden igyekezete ellenére sem tudja megnyugtatni a gyermekét. Ilyenkor jön a kétségbeesés, "biztosan én nem csinálok valamit jól", hiszen meg kellene tudnom oldani ezt a helyzetet, hát miféle szülő vagyok én??? Újra próbálkozás, újabb kudarc, a kompetencia érzése csorbul és nagyon alacsonyan van.... Sikertelenség érzés uralkodik el rajta: "lehet, hogy én nem vagyok egy anyatípus" (hangzott el ilyen mondat tanácsadási helyzetben).
Tudnotok kell, hogy nem vagytok egyedül, sokan jártunk már ott ahol vagytok. A szülőség tanulható. Néha csak arra van szükség, hogy a szülők mankókat kapjanak, eszközöket, amikhez nyúlhatnak a nehéz helyzetben.

Fontos, hogy lássuk nem vagyunk egyformák. Mindenki helyzete egyéni és megismételhetetlen, minthogy az ember maga egyéni és megismételhetetlen. A szülőség nagy kérdéseire, nehézségeire nem lehet adni egy "pirulát" ezt vedd be és minden oké lesz. Senkinél nincs ott a bölcsek köve, hogy majd ő jobban tudja. Egyéni utak vannak, egyéni sorsok vannak.

Mindenki jó szülő, de mindenki másként jó szülő! Nem léteznek "szaranyák" és "szarapák" , de léteznek, fáradt kétségbeesett, eszköztelen, a végtelenségig kimerült anyák és apák akiknek semmi másra nincs szükségük, csak egy kis támogatásra és elfogadásra, hogy tovább tudjanak haladni az úton..... és kávéra, mert arra mindig szükség van!